ThetaTechnika.hu

Molnár Erika

Rólam | Önéletrajz

Bemutatkozás

Molnár Erika vagyok, ThetaHealing® tanár és konzulens, minősített jógaoktató és légzéstréner.

15 évvel ezelőtt, egy akkor még számomra értelmezhetetlen álom mutatta meg, hogy valami mást kellene csinálnom, másfelé kellene indulnom, mint addig. "Véletlenek" folytán mindig megtaláltam azt az embert, aki segített, aki tanított, aki az akkori tudatossági szintemnek megfelelően, érthető módon közvetítette a tudást.

"Ugorj, és megjelenik a mentőháló alattad!"-mondta egy kedves barátom. Ugrottam, mivel erről szólt az álmom is. (Na, nem voltam olyan bátor, azt be kell vallanom, olyan óvatos duhaj. Azt hittem el, amit láttam, amire volt bizonyíték,azután lassan kinyílt a világ.) És rengeteg mentőhálóba kapaszkodtam: agykontroll, kineziológia, reiki, de valahogy mindegyikből hiányzott valami.

Az első tökéletes módszer, amit megtapasztalhattam és megtanulhattam az a JÓGA volt. Pályafutásomat 2006-ban kezdtem kismamajóga oktatóként, majd folyamatos tanulás következett. 2008-ban találkoztam a légzésterápiával, a transzlégzéssel az Anahita Jógaközpontban. És itt végeztem 2010-ben, mint minősített jógaoktató. Még ebben az évben megnyitottam a saját Jógastúdiómat, Dunaharasztin.

2012-ben ismeretem meg a következő tökéletes módszert, a THETAHEALING®-et. Elvégeztem az alap, a haladó, a pénz-bőség tanfolyamot, és az intuitív anatómiát, a betegségek-rendellenességek tanfolyamot, és után folyamatosan mindent, ami elérhető volt. Ez a módszer mutattam meg számomra, hogy nincs lehetetlen! És itt tudatosult bennem, hogy mi is az a hiány, amit a többi módszernél addig éreztem: hogy nem integrálnak, megtalálnak ugyan valami blokkot, de nem fordítják át az energiát, nem adnak valódi megoldást. A Théta nem csak mentőháló, hanem ott rejtőzik benne a megoldás lehetősége, egy olyan technika, ami valóban beépíti a változásokat.

2013-ban végeztem a Transzperszonális Pszichológia és Légzésintézetben, mint légzéstréner, illetve ennek az intézetnek ötödéves hallgatója vagyok. A légzéstréning és ThetaHealing® ugyanabból az energiából merít, ugyanazt közvetíti, ugyanazt tanítja. A két módszer kiegészíti egymást, ezért alkalmazom együtt őket, amikor egyéni konzultációkat végzek, a tanfolyamaimon, vagy akár a jóga órákon is.

2015-ben volt olyan szerencsém és személyesen találkozhattam Vianna Stiballal, és tanulhattam tőle a ThetaHealing® technikát, és immár a módszer hivatalos tanáraként térhettem vissza Magyarországra. És azóta sok hasonló csodálatos élményben volt részem ThetaHealing tanárként Vianna és Guy Stibal oktatásai alatt.

TANÁRI KÉPESÍTÉSEIM:

ThetaHealing® ALAP TANÁRI TANFOLYAM - 2015. Németország, Lindau

ThetaHealing® HALADÓ TANÁRI TANFOLYAM - 2015. Németország, Lindau

ThetaHealing® LÉLEKTÁRS TANÁRI TANFOLYAM - 2015. Németország, Lindau

ThetaHealing® AZ ÉLET JÁTÉKA TANÁRI TANFOLYAM - 2015. Görögország, Athén

ThetaHealing® TEREMTÉS ÉS BŐSÉG TANÁRI TANFOLYAM -2015.  Budapest

ThetaHealing® INTUITÍV ANATÓMIA TANÁRI TANFOLYAM - 2016. USA, Bigfork

ThetaHealing® SZIVÁRVÁNYGYERMEK TANÁRI TANFOLYAM - 2016. USA, Bigfork

ThetaHealing® MASTER - MESTER TANÁRI VÉGZETTSÉG - 2016. USA, Bigfork

ThetaHealing® ÁSS MÉLYEBBRE TANÁRI TANFOLYAM - 2016. Görögország

ThetaHealing® VILÁGGAL VALÓ KAPCSOLAT TANÁRI TANFOLYAM -2016. Görögország

ThetaHealing® TE ÉS A BELSŐ KÖRÖD TANÁRI TANFOLYAM -2018. Svájc

ThetaHealing® TE ÉS A FÖLD  TANÁRI TANFOLYAM -2018. Svájc, St. Gallen

ThetaHealing® TE ÉS A TEREMTŐ  TANÁRI TANFOLYAM -2019. Svájc, St. Gallen

ThetaHealing® TE ÉS A PARTNERED  TANÁRI TANFOLYAM -2019. Svájc, St. Gallen

ThetaHealing® BETEGSÉGEK RENDELLENESSÉGEK TANÁRI TANFOLYAM- 2021. USA, Montana

 

 Sok szeretettel várom tanfolyamaimon, ahol célom a legaktuálisabb információk közvetítése a théta világából!

 

Molnár Erika Master of ThetaHealing®

ThetaHealing Mester tanár és konzulens

Elérhetõségeim